A három ház egyikébe felraktunk egy kályhát, amely fűthetővé tette azt. Tűzifa is lett vásárolva, így csak be kell gyújtani és meleg lesz. Reményeink szerint napi egy berakással, egy óra tüzelés után, másnapig képes melegen tartani a szobát. Akit érdekelnek a részletek, íme egy sor gondolat a kályharakásról:Ez egy bontott csempekályha, amelyet eredeti formájában szándékoztam visszaépíteni. Igen ám, de időközben vásároltam egy kályharakásról szóló könyvet: Libik András - Fatüzelésű épített kályhák.
Ennek az elolvasása és mélyebb tanulmányozása során rá kellett jönnöm, hogy az eredeti kályha rosszul volt méretezve. Éspedig: a tűztere túl kicsi volt (18 cm szélességű tűztér nem megengedhető és nem is praktikus); a járatok a négy sarkán nagyon kis keresztmetszetűek voltak (ugyanis nagyobb nem fért el a 65x55 cm-es alapterületen); a járatok össz-hossza túl rövid volt (ami azt eredményezi, hogy a füst nem tudja átadni a hőt a tárolónak, a meleg kimegy a kéményen, a kályha csökkentett hatásfokkal működik); a kályha fala pedig nagyon vékony volt, a csempék ki voltak töltve és tapasztva, de nem voltak belülről cseréppel burkolva (amit a régi használók úgy értékeltek, hogy"nagyon hamar kimelegedett" - igen ám, de valószínű gyorsan le is hűlt, és idővel a csempék károsodását okozta).
Ezekből ítélve úgy döntöttem, hogy megkísérelek kihozni az adott köppenyméreteken belül egy jobb konstrukciójú kályhát. Elég sokat izzadtam, amíg sikerült papiron megtervezni, és számításokkal is kihozni egy megfelelő felépítést. Nagyon sokat segítettek a könyvben szereplő példák és a bemutatott számítási módszertanok. Sikerült megérteni belőle a kályhák méretezésének fő elveit, és eldönteni a legmegfelelőbb megoldást.
Végülis egy asszimetrikus elhelyezésű tűzteret választottam, azaz a füst oldal felé hagyja el, és két rövid járatban vezeti tovább a füstöt. Így sikerült elérni azt, hogy megfelelő méretű tűztér, és megfelelő keresztmetszetű járatok legyenek, miközben a falakat 6,5 és 3,2 cm vastag samottal béleltem.
A kályha felső része még érdekesebben alakult, mert túl kevés hely lett volna a járatok elhelyezéséhez és a sok fordulás, tekervény nehezíti a füst áramlását, mert túl sok súrlódást okoz, és ezáltal növeli a kályha huzat-szükségletét. Ezt úgy sikerült áthidalni, hogy végül a harang típusú kályhánál döntöttem. Ez azt jelenti, hogy a füst egy felső térbe áramlik, amelyen belül szabadon örvénylik, míg a kéményt felé tovább halad. A forró füst mindig felfelé igyekszik, a lehűlt pedig lefelé, így ez utóbbi fog távozni, ugyanis a kijárat az alsó részen található. A harang szabad terét egy téglákból épített ráccsal töltöttem ki, amely a hőt átveszi és tárolja.
A kályha teteje ismét egyedire sikerült. Mivel bontott csempékből dolgoztam, számos össze volt törve, így az utolsó sorba (amely a hatodik volt eredetileg) nem jutott már ép csempe, csak az egyik sarokra. A kályha magasságát azonban nem volt ésszerű csökkenteni, így a hiányzó sort egy sifon jellegű dobozzal pótoltam. Ez egy dupla réteg cserépből készült, a tetején csempe borítással, felülete agyaggal vakolva és földfestékkel sárgára festve. Az imént leírt rácsozat fölött ez egy szabad tért képez, amely a füst átfordulását, elhelyezkedését segíti elő. Ugyan ide került beépítésre a függőleges kivezető járat fölé az a kerek csődarab, amely az összeköttetést jelenti a kéménnyel. Ez magába foglal egy elfordítható elzárót is, amellyel a hőveszteség csökkenthető, amikor a kályhában nem ég a tűz.
A kémény maga is egy 16 cm átmérőjű vas cső, amely a deszka-mennyezeten van átvezetve, a hőszigetelést egy habtégla képezi. A padláson a füst hagyományos módon szétterül - ez ma már nem célszerű, jelen esetben kényszer-megoldás. Régen azonban több előnye is volt a "füstös padlásnak": tartósította a tárolt gabonát, szalonnát; távol tartotta a rágcsálókat, bogarakat; megóvta a zsindelyt és a tetőszerkezetet a víztől; és egy meleg pufferként működött, könnyebbé téve a ház fűtését.A kész kályhát fúgázva, és lassú tüzeléssel szárítva késznek is tituláltam. Az első próba tüzelések során - félgőzzel befűtve - a kályha alsó része melegszik ki hamarabb, utána a felső harang, nagyjából egyenletesen. A szoba felőli oldal kicsit melegebb, mert az itt áramló füst forróbb, azonban ez fontosabb is, mint a fal felőli felülete a kályhának. A végső következtetés az, hogy bátran lehet kísérletezni, a megszokott "járatos kályha" csak egyike a megoldásoknak, számos más változat is létezik, ahogyan jó kályhát lehet rakni.
Hozzáfűzöm, hogy nem vagyok szakképzett "kályharakó", azonban építész tervező vagyok, és korábban már segédkeztem kályharakásnál. Akkor sikerült az alap-fogásokat elsajátítani, az említett könyv alapján az elméleti hátteret is megalapozni, majd megraktam az első önálló kályhámat. Köszönöm mindazoknak, akik pár szakmai tanáccsal segítségemre voltak!Íme egy összefoglaló fénykép és egy kis versike is hozzá:
Alul csempe-
Felül harang-
Teteje sifon-
Találd ki, mi az?
(íme a megfejtés:
egyedi kályha)
